2014. szeptember 28., vasárnap

Budapest Szent István Bazilika


A Szent István bazilika vagy Lipótvárosi plébániatemplom neoreneszánsz stílusban épült római katolikus templom Budapesten aLipótvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Szent István tér között (főhomlokzata a térre néz). A bazilika Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete, a főváros egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége, a Szent István-kultusz fő helyszíne. Az épület névadója a magyar államalapító király, Szent István, akinek épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobbot ereklyeként itt őrzik. Az épület a maga 96 méterével az ország harmadik legmagasabb épülete.




2014. szeptember 24., szerda

Budapest, Budai Vár






A Budavári Palota Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budapest világörökségi helyszíneinek.

Budapest – Dohány utcai zsinagóga



A zsinagóga a magyarországi zsidóság fontos jelképe, továbbá Budapest jelentős idegenforgalmi látványossága. A főváros kulturális életében is aktív szerepet tölt be, ugyanis helyet ad komolyzenei koncerteknek, különböző fesztiválok helyszínéül szolgál, és falai közt gyakran hangzanak fel orgonakoncertek, illetve kántorfellépések.

Borostyán tó


ZALALÖVŐI BOROSTYÁN TÓ
A Zalalövőről Őriszentpéterre vezető út mellett jobbra leágazó bekötőúton közelíthető meg a tó. Területe 22,5 hektár, átlagos vízmélysége 3 méter. 
A halászati jog tulajdonosa 
a Borostyán Horgászegyesület – Zalalövő.
Nagyon jó vízutánpótlásának köszönhetően vízminősége kitűnő, amit a benne élő rákok is bizonyítanak.
Fogható halak: ponty, amúr, süllő, csuka, harcsa, compó, keszegfélék, kárász.

Babits Mihály szobor Szekszárd













Alkotó: Kis Kovács Gyula szobrászművész. A bronzszobrot 1971-ben állították fel a nevét viselő művelődési ház melletti kis térre. Onnan helyezték át mai helyére a Sétakert platánjai alá.

2014. szeptember 21., vasárnap

budapesti Füvészkert


budapesti Füvészkert

Budapest VIII. kerületében működik Magyarország első botanikus kertje a Füvészkert. Az orvostudomány, illetve az orvostan-hallgatók képzésének segítésére alapították. Ismertségéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy Molnár Ferenc közismert regényében, A Pál utcai fiúkban a botanikus kert öreg pálmaháza nyújtott búvóhelyet Nemecsek Ernő és barátai számára. A „Füvészkert” elnevezés ennek a regénynek köszönhetően maradt meg, és terjedt el a köztudatban.
A kert talán legfőbb nevezetessége az országban első és sokáig egyetlen Victoria-ház, de büszkeségei közé tartoznak a kert legöregebb fái, mint például a 150 évnél is idősebb páfrányfenyők, vagy az orchidea- és a több száz fajt bemutató kaktuszgyűjteménye, akárcsak az Ausztrál-ház és a többi érdekesség. A kertben összességében megtalálható mintegy nyolcezerfajta növényből a hazai flóra védett növényei 150 fajt számlálnak. Országos jelentőségű természetvédelmi terület, a Magyar Örökség díj tulajdonosa, és mint Kulturális Örökség is védelem alá került.

Búbánatvölgy Nemzeti Park






Búbánatvölgy – vagy helyi nevén gyakran csak Búbánat – Esztergom északi városrészének egyik belterülete Búbánatvölgy Szamár-hegy és a Hosszú-hegy közötti völgyben húzódik észak-déli irányban a Duna–Ipoly Nemzeti Park határán. Északról a 11-es főút és a Duna határolják.

Jókai-kert

A Jókai-kert Budapest XII. kerületében, a Svábhegy szívében található.

2014. szeptember 16., kedd

Sümeg vár






Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A vár állami tulajdonú műemlék. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.

Őrség





Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.

Tokaj, városháza